ERSTE BANK
ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
MKSZ
TALÁLKOZZUNK 2012-BEN! A 2011. évi Erste Tour Budapest futam eredményei és összetett helyezések:

Versenyek - Erste Tour Tihany

Versenybeszámoló

Az idén a Balaton Team színeiben ismét nyeregbe pattanó, korábbi országúti bajnok Arany Gábor győzelmével ért véget az Erste Tour Tihany, a háromfordulós sorozat összetettjét pedig a Bátorfi Team menője, Fejes Gábor nyerte.

A hazai országúti bringás berkekben ismert tihanyi pályán hat kört kellett megtenni vasárnap délelőtt, ami több mint 70 kilométert jelentett, borús időben, néha szemerkélő esőben. Ennek ellenére szép számú mezőny gyűlt össze, köszönhetően talán az értékes díjaknak is...

tovább

Végig a pályán

Az Erste Tour harmadik fordulója, az Erste Tour Tihany pályája majdnem megegyezik az amatőr kerékpáros versenysorozat tavalyi versenyével, a tihanyi „nagykör” marad, más lesz viszont a rajt és a befutó kialakítása.

A változás azonban nem ér majd senkit meglepetésként, hiszen a 2011-es nyomvonal inkább megfelel majd a hazai országútisok körében egyik legnépszerűbb versenynek, amit a több különböző név ellenére legtöbben Tihany Kupaként ismerünk, mint a tavalyi futamnak.

tovább

TIHANY ÉS KÖRNYÉKE

Kiderül, hogy a hang manapság már nem jön vissza,

hogy tavakból van választék bőven, a nemzeti parkok hazai alapításának kezdeteihez pedig hat évtizedet kell visszautaznunk.

Van továbbá fekete kő, légies vasbeton, felújított balatoni gőzös és talán vattacukor is...

tovább